Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Aranyasszony beavatás - A kulcs a szeretet

2009.06.15


2008. március elején "Spamet kaptam", azaz kéretlen levélként kaptam egy meghívót Pilisszántóra a Tavaszi Nap-Éj-Egyenlőség Szerre. Aki a Szer-t vezette, meglepetésemre üzleti partnerünk volt korábban, de 15 éve megszakadt a kapcsolatunk. Levelet váltottunk. Megtudtuk tőle, hogy az elküldője nem nekünk szánta a meghívót, furcsa módon került hozzánk. De a meghívást megerősítette, elfogadtuk. Így kezdődött. 

Érdekes, hogy a Szer után hónapokra leveleink elakadtak, az Internet akadályoztatva lett, és míg a számítógépes rendszerünk többször összeomlott, levelek vesztek el. De az "égi terv" szerint nem volt fennakadás, mert nyáron már az Arvisurákat olvastam, egészen pontosan Kozsdi Tamás: Magyar ősemlékezet c. könyvét adták a kezembe. Aranyasszonyokról addig nem is hallottam, csak ebben a könyvben olvastam róla. A nehezen beszerezhető könyvből "véletlenül" volt egy példány a családban. A magyarság eredetéről, ősidőkbe visszavezethető múltjáról, a világban szétszóródott testvéreinkről, a magyar nyelv körüli titokról, az ősnyelvről, a magyarság sorsáról, küldetéséről, a táltos királyainkról, az igaz és az átírt történelmünkről, rovásírásról, székely ábécéről, a Szent Koronáról, Boldogasszonyról, a magyarság csillagairól stb. és általában az igazságról már a megelőző fél évben éjjel-nappal olvastam és előadásokat néztem aDobogó Mitikus Magyar Történelem című weboldalon. Pünkösdkor barátokkal különvonattal Csíksomlyóra utaztunk, majd Felvidékre a magyar történelmi emlékhelyekre egy hetes körutazásra. Verőcén is ott voltunk az Erdély találkozón, majdBösztörpusztán a Kurultajon is. A legérdekesebb ebben, hogy ezeket a nyári programokat nem mi kezdeményeztük, hanem barátok szervezték, akik magukkal hívtak bennünket. Kezdtem észrevenni, hogy engem segítő helyzetek teremtődnek, megfelelő emberek jönnek felém, időmet beosztják, hogy magyarságtudatom kibontakozhasson. Folyamatosan nyíltam ki és ismertem rá igazi magyarságunkra. A Kurultajon mintegy fél év múlva a tömegben "véletlen" megláttam a tavaszi pilisszántói Szer vezetőjét az íjászok között. A jurtánál találkoztunk vele és néhány fehér ruhás nővel, az aranyasszonyokkal és pár férfival. Ezután kaptam egy meghívást Tihanyba aranyasszony találkozóra. Itt kaptam az Egység, az összetartozás élményét, új családra találtam. Magvető hava 6-án megszületett a dobom is. Tatus-féle táltos dob.Csodálatos hangú, nagyszabású dob. Ezután 2 héttel jelentkeztem a szakrális nő tanfolyamra.

 

Ahogy én a beavatást látom.


 
Már maga a szó vitára adhat alkalmat. De mivel nincs jobb szó erre, ezt kell használnunk. Az Aranyasszony a szakrális nő tanfolyam végén látszólag a szakrális előkészítést végzőtől, (tanfolyamvezetőtől, aki maga is beavatott) kapja a beavatást. Igazából Jézus és Mária, mint  Egy is jelen van, Isten egyszerre férfi és női minőségben. Az élet mindenkinek sok beavatást tartogat. Az én meglátásom szerint maga az út a beavatás. Az ÚT mint beavatás fontos mérföldköve, mintegy koronája, hogy a NŐ szent időben és szent helyen találkozik az isteni kiválasztó-beavató erővel és akarattal, "abban a szent pillanatban", ahogy szép anyanyelvünkön mondjuk. Ez akkor történik meg, ha minden Együtt áll ehhez.

Olyasmi ez, mint az Árpád-házi magyar királyaink koronázása, midőn a Szent Korona beazonosítja azt, aki királlyá lesz. Kell ehhez szent idő, szent hely, kiválasztott, alkalmas személy, és kell az isteni Egység, Együtt a Női és Férfi isteni minőség. Ez a Női princípium Nagyboldogasszony Anyánk, Magyarok királynője. A Férfi isteni minőség pedig maga a Szent Korona, Jézus Urunkként. De kell a korona viselésére méltó földi király mellé földi királynő is, aki viszont e koronát fizikailag sosem viselhette. Királyaink minden nagy, az ország és a nép sorsát érintő aktushoz magukkal vitték feleségüket, a királynét, mert tudták, az ő jelenléte is szükséges, a kettő Együtt képes csak jól működni. Tehát bizonyos nagy horderejű cselekményeket Együtt tett meg a király és a királynő. A kettő, az Egy.

Tudom, talán túlzó a példa. Úgy érzem, mégis ehhez hasonlatos az Aranyasszony beavatás. Ez esetben is megvan a szent idő és szent hely, megvan a szakrális nők közül kiválasztott személy, NŐ, megvan a koronánk mint a gyöngyös párta, ami szintén maga a FÉNY. Hogy milyen a beavató ruha viselése? Ilyesmi lehet a koronázási palást és egyéb jelvények viselése a királynak. Egyszerre felemelő és egyszerre van súlya is. Királynői érzés a beavató ruha viselése is. A királyok, királynők élete azonban sosem volt felhőtlen boldogság. Az aranyasszonnyá beavatás is elhívás, küldetés, felelősség, szolgálat mind égi Urunk, Királyunk és Égi Anyánk, Királynőnk azaz ISTEN, mind pedig Hazánk, Nemzetünk felé. Szolgálat földi Urunk, királyunk, a FÉRFI(férj) és Házunk, Hazánk, Családunk mint a nemzet legkisebb egysége felé. Ami az égi és földi családunkat, a Hazát és a Házat összeköti, az maga az EMBER - FÉRFI és NŐ -, ISTEN GYERMEKEI. Isten, Haza, Család. Ilyen egyszerű. "Amint a Mennyben, úgy a Földön is." 
A férfiúi isteni erőt, a Krisztusi szeretet energiát és fényt a beavató lehozza, önmaga férfi oldalaként képviseli, úgymint önmaga női oldalaként Égi Anyánkat idézi meg. És ott megtörténik a csoda.

 

Beavatásom

   
Utam során erre a pillanatra (2008. október 29.) jelek egész sorozata mutatott. Visszagondolva, születésem óta mindig különleges szerepem volt a családomban. De mostanában, különösen 2008. Nagypéntek óta gyorsult fel velem minden. Azon vettem észre magam, hogy minden és mindenki megváltozott körülöttem, hogy olyasmit tettem, mondtam, írtam, amit nem én akartam, és szinte minden és mindenki arra terelt, ahova minden akadály nélkül vitt a lábam. Az időm percre pontosan be lett osztva, a sok alternatíva közül mindig minden ugyanoda vezetett, a megfelelő emberek jöttek felém, a segítők, a támogatók hívatlanul is. Mindezek főleg utólag kaptak értelmet, de már az ÚT során feltűnt a gyanúsan sok "véletlen" egybeesés. Minden jel időben és térben erre a kiválasztó-beavató pillanatra mutatott. Mintha ez már réges-rég eldőlt volna, csak én nem tudtam róla, és még nem érkezett el addig az ideje. Majd ott találtam magam egy női körben (szakrális nő tanfolyam), megéltem velük az Egységet, az együvé tartozást végleg és kitörölhetetlenül. Ott megtörtént az, amit álmodni sem lehet, a kiválasztás. Szakrális nő tanfolyamra a tiszta tudás miatt jelentkeztem. Egy küszöbhöz érkeztem, amit át kellett lépnem. Válaszra vártam, hogy  merre kell haladnom, mi a feladatom, milyen módon tudok adni, adni, és még többet adni a szeretetemből az embereknek. Egyetlen cél vezérelt, hogy segítsek a hozzám fordulóknak.

A felkészítés hajnalán látomásom volt. Egy kis tóban ringatóztam egy lótuszvirág kelyhében földöntúli boldogságban. Majd kiemelkedett a tóból egy isteni nőalak, csodálatos zöld környezetben, kékes-fehér hosszú lepelben, aki kérdésemre, hogy mi a feladatom, azt mondta: "gyógyítasz". Ekkor hirtelen úgy éreztem, ezt én mondom, én vagyok az a tó fölött lebegő nőalak és kívülről látom magamat. Azonosultam vele, eggyé váltunk. Visszatérve elmeséltem a lányoknak, hogy választ kaptam: gyógyítani fogok.


A tanfolyam végén váratlanul mozgolódni kezdtek a lányok, majd titokzatosan sugdolóztak, sürögtek-forogtak. Fogalmam sem volt, mi történik, azt mondták rám adják ezt a gyönyörű hímzett-gyöngyös mennyekzői ruhát, siessünk, mert már várnak minket. Gyönyörű zene szólt, választanom kellett egy lányt, aki bekísér. Kingát választottam, mert ő az, akivel legszorosabb lett a lelki kapcsolatunk. Addig nem hallottam még arról, mikor, hol, hogyan történik a beavatás, és mi az, hogy Aranyasszony beavatás, a szakrális nő tanfolyamról is alig. Emlékszem, akkora volt a FÉNY a szobában, hogy a szememet alig bírtam nyitva tartani. A meghatottságtól gombóccal a torkomban hagytam, hogy történjen. Nagy boldogság volt. Csak az tudja, aki ebben részesült. Elmesélhetjük, de az "csak" egy szép történet lesz a kívülállónak. Megmámorosodva, légiesen könnyű testtel, szent ragyogással teli boldogsággal tértem vissza otthon hagyott életembe. E titok, e misztérium után Aranyasszonyként tértem haza. Az Aranyasszonyt vagy várja férfitársa, legjobb esetben férje vagy sem. De a kettő Együtt Egész. Ahogy Jézus/Mária és ahogy a király/királyné, úgy a férfi/nő az Egy. És szeret-Ő. Szeretetét szétosztja a beavatott minden teremtett életre. 

Gyakran végigélem újra ezt a csodát, főleg ha nehezebb időszakba jut az életem. Nagyon sok erőt ad, ettől mindig a helyemre kerülök. Fülemben cseng a látomásbeli szó: "gyógyítasz". De hiszen ez egy jelen idejű kijelentés! Nem gyógyítani fogok, hanem gyógyítok, igen, máris azt teszem. Hangtál terapeuta vagyok, hangtállal, dobbal, beszélgetéssel, mint egy jó Anya, tiszta szívvel, szeretettel gyógyítok. Jönnek hozzám az emberek! Érzik, szükségük van rám, azaz arra az energiára, ami belőlem árad vagy amit közvetítek. Megnyugvást találnak és megértést, valamint rálátást saját, főleg emberi kapcsolataikból eredő lelki, életvezetési problémáikra. Látom, amint megnyugszanak, kisimulnak, boldogok. Gyakran választ kapnak kérdéseikre, kitisztulnak bonyolult élethelyzeteik. Öröm, amikor egy puszta beszélgetés után azzal köszönnek el, hogy olyan jól kezdődik most a napjuk, vagy a legnehezebb helyzetből is mindig olyan jól folytatódik az egész nap, miután találkoztunk. Tudom, ez csak a kezdet, nagyon sok tanulnivalóm van még.


Egy fontos dologra azonban viszonylag gyorsan rájöttem. A kiválasztott a beavatással valójában esélyt kap az aranyasszonyságra. De nem lesz automatikusan az. Először el kell fogadnia. 

 

A beavatás hatása


Váratlanul erős késztetést éreztem, meg kell mutatkozzak az embereknek, fel kell vállalnom a beavatást: minden rokonom, barátom, ismerősöm, de ismeretlenek felé is. Családomban mindenki életét éltem már, majd  mindenféle emberi kapcsolat más-más aspektusát átéltem különböző élethelyzetekben vagy életkorokban, tudatosan. Minden találkozás, minden történés a saját életemre világított rá, és mindezt kidolgoztam, feloldottam, tisztítottam, és egyre közelebb vitt a megértésben. Az élet vagy a sors, mint esély megértésében. Közölnivalóm tehát bőven kínálkozott. Írni kezdtem. Weboldalt készítettem http://www.hangado.eoldal.hu címen. A férjem elindította, a Kurultajon készült egyik fotójából logot szerkesztett, én pedig 5 nap alatt megírtam a legfontosabb írásokat. Mintha diktálták volna. Azóta a weboldalt folyamatosan magam kezelem. Velem együtt fejlődik. 

A családi kapcsolataimban a legnagyobb változást az jelentette, hogy minden, ami miatt addig aggódtam, amit nem tudtam addig kikapcsolni, hiába tudtam, hogy szükséges lenne, tehát minden, ami nyugtalanított, egy csapásra elszállt. Azaz megmaradt minden ugyanúgy, de már fentről tudtam rátekinteni, mintegy "madártávlatból". Ebben az életkorban mind szüleink felé, mind gyermekeink, esetleg unokáink felé igyekszünk helytállni. Középen állunk jó esetben, és azt sem tudjuk, hány felé szakadjunk a nagy igyekezetben. Rájöttem, nem kell. Senki nem várhat el semmit a másiktól semmilyen szoros családi kötelékben. Igazán értékeset adni csak "feltétlen szeretet"-tel, nem elvárásoknak megfelelve lehet. Segíteni is csak akkor lehet, ha kérik, nem pedig ha elvárják. A problémákat mindig mi kreáljuk magunknak, a helyzeteket mi teremtjük meg. Már nem tudnak kibillenteni a belső nyugalmamból. Tudom, mert tapasztalom, hogy mindig van annyi mindenből, amennyi éppen elég. Ez biztonságérzetet ad. Mindent kívülről tudok szemlélni, mégis nagy szeretettel. Nagyon nagy szabadság érzés ez! 

A kisgyermek korom óta kísérő szorongó alapállapot utolsó morzsája is egy csapásra elmúlt. Megszűnt minden félelmem, és helyette szabadságot kaptam, tisztább rálátást mindenre, egy másfajta látásmódot, ami észreveteti a jelképeket, a beszédes jeleket, és végtelen belső békét ad. Ez azóta is folyamatosan épül bennem. Eleinte még furcsa is volt a hiánya, annyira megszoktam. Mintha a beavatáson meghaltam volna és egyből megszülettem volna ártatlan, tiszta gyermekként. Nem tudom, hogy a szorongás mindenkiben alapállapot-e kisgyerekkorban. Nekem az volt, és hatása sokáig megmaradt. Elsősorban a haláltól való félelem, a szeretteim elvesztése miatti félelem gyötört. Meg kellett tanulnom, hogy sem a találkozás, sem az elválás nem kell hogy félelemmel töltsön el. Úgy kell találkozni, elválni, ahogy a szellő lebben a fák közt, jön és ott van, majd megint jön és elmegy, ahogy a holdfény csillanva játszik a tó felszínén, nem kapaszkodik. Nincs mibe kapaszkodjon. Aki böjtölt már, az tudja, milyen érzés, ha az ember nem kapaszkodik. Az ember teste az első 2-3 nap szörnyű görcsbe rándul, mert megijed, hogy éhen hal. De úgy a 3. naptól ez az izom-összehúzódás, félelem elmúlik, és egy nagyon érdekes, nagyon felszabadult, nagy szabadságélményt adó tudatállapotba kerül át az ember. Már önmagában az, hogy nagyon másnak érzi az ember magát - a többiek közt járva-kelve, akik esznek, és ő maga nem eszik és nem is éhes, - nagyon különleges tudatállapot.

 

A kulcsszó a szeretet.


A behangolás, a szívmegnyitás, az isteni szeretet program érkezett meg a Fénnyel, a Tűzzel, a menyasszonyi ruhával, a SZER-elemmel a beavatáson. A szerelmetesség átélése után annak továbbadása lett a feladatom. Az embereknek azt adom, amim van: félelem nélküli, tiszta, őszinte szeretetet, harmóniát  és megértést, elfogadást, megbocsátást, állandó odafordulást, minden elképzelhető önzetlen segítséget.

Sajnos ezt a fajta viselkedést ma még sokan félreértik. Extra-energiát érzékelnek, esetleg a sajátjukkal ellentétes nagy energiákat és nem őszintének gondolják, esetleg tolakodásnak veszik vagy összezavarodnak hátra lépve - mit akarhat ez a nő? Vannak, akik az ölelést is félreértik sajnos az üdvözlésnél. Pedig nagy szükségük van rá. De minél többen megmutatkozunk felvállalva önmagunkat, annál jobb eséllyel fogadják el az ébredező, ma még bizonytalan testvéreink az isteni szeretet belőlünk áradó megnyilvánulását, és annál könnyebben ismerik fel magukban is ugyanezt az isteni részt.

 

Feladatom továbbadni, hogy a nők legyenek őszinték önmagukhoz, éljék meg nőiségüket mind külsőségekben (pl szoknya viselése nadrág helyett, mert érezhetően másmilyen energiája van, Föld-Anyával összeköt, mintegy leföldel) mind lélekben, azaz szeressék magukban a nőt, és ezt sugározzák is kifelé. Állítsák vissza női szerepüket, amit a férfiközpontú anyagi világ elnyomott. Legyenek jelen, tündököljenek a lehető legszélesebb körben. Nyissák meg a szívüket, hogy őszintén, szeretettel fordulhassanak a többi ember felé, hogy azok merjenek hozzájuk fordulni segítségért. Tehát áramoltassák a szeretet energiát oda-vissza, működtessék isteni-női minőségüket. A családot emeljék vissza a neki kijáró szentség szintjére. Segítsenek, ha kell ingyen kegyelemből, sose várjanak semmit viszonzásul. Egyáltalán ne várjanak el soha senkitől semmit. Ne tegyenek semmit előre megfontoltan, önös érdekből. Ne akarjanak semmit, csak adjanak vagy fogadják el egyszerűen, ha kapnak. Csak azért imádkozzanak, hogy Isten azt adja meg, amire szükségük van, ne azt, amit ők akarnak vagy szeretnének elérni.


Beavatásom után rá kellett jönnöm, meg kellett értenem, hogy a szeretet körül valami nincs rendben. A megfelelni akarás volt mindennek a kiindulópontja. Azt pedig az elvárások fejlesztették ki bennem. Elvárások azért lettek, mert már szüleim, azok szülei és azok szülei is elvárások szerint éltek. Ilyen az egész társadalom. Felnőtt korára mindenki elveszti önmagát, ki ő valójában, miért született le ide. Kezdetben kisgyermek korban még tudtuk ezt, de később elfelejtettük, elfelejttették velünk. Sírtunk, hogy felébresszük szüleinket, de aztán feladtuk. Ők is csak azt adták tovább, amit tanultak.  
Rosszul szerettek, mert ha valamit tettem, azért tettem, hogy megdicsérjenek, hogy tetszést váltsak ki, egyszóval azért, hogy szeressenek, vagy még jobban szeressenek. Mert az elvárásokkal feltételhez kötötték a szeretetet. Látom magam körül, hogy sok ember mindig ugyanabba a csapdába esik. Helyzetek ismétlődnek, amiket behívnak, és körbejárnak, mint mikor a kígyó a saját farkába harap. Ez mind emiatt van.

Az édesanyai nagymamámnál falun töltöttem minden iskolai szünetet. Mint elsőszülött unoka kivételes helyzetben voltam, és mint édesanyám "folytatása" is. Szerencsére nagyon nagy szabadságot kaptam, amit egy nagymama és a falu képes legteljesebben megadni. Soha nem szidott és nem büntetett meg, soha nem korlátozott semmiben, mindig megértő volt velem minden helyzetben, nem voltak elvárásai, csak az elfogadó, megbocsátó, önzetlen, feltétel nélküli tiszta szeretet. Ha nagyon leegyszerűsítem, ezt szeretném megtanítani az embereknek.

Úgy legyen. Mert úgy van.

Katus 

2009. június 15.